Korra Legendája: A Film? Bizony, bizony, Az Utolsó Léghajlító című Paramount Pictures produkció után most felmerült egy Legend of Korra movie ötlete is. Nem kell megijedni, M. Night Shyamalan ezúttal nem kap lapot.
A Paramount animációs filmekbe szeretne befektetni, ezért több, a Nick-kel közös produkción gondolkozik. Ezek között van a már biztos SpongyaBob KockaNadrág film, valamint 3 tervezett project: Dóra, a Felfedező, Monkey Quest (Magyarországon még nincs), és az augusztus 26-án hazánkba is elérő Korra Legendája.

Nem csak nekünk, fanoknak a legfontosabb ezek közül az Avatar saga második felvonása, hanem a Paramount is ettől várná a legnagyobb sikereket. A The Last Airbender élőszereplős bukását igazolta mind a kritikusok, mind a rajongók visszajelzése, ám a producerek nem adták fel a reményt, hogy egyszer a négy elem világát sikerrel a mozikba juttassák. A film olyan lenne, mint bármelyik másik Paramount Animation produkció: másfél vagy kétórás, családi programnak kiválóan megfelelő mozifilm.
Ez egyelőre csak terv, ám ha megvalósul, akkor is csak évek múlva, azaz vagy a harmadik vagy az utolsó LoK évad után. Ha a 4. után lenne, akkor az egy lehetséges méltó befejezése lenne az egész szériának. Remélhetőleg ezúttal tudják, mit csinálnak, és nem fogják elszúrni. Értem ezalatt azt, hogy meghagyják az eredeti grafikát, az eredeti szinkronszínészeket, és a történetet is először Bryke-kal beszélik meg.
Forrás: IGN.com
És a végére még egy valami: senki ne feledje, holnap a Margitszigeten háromnegyed 12-kor kezdődik az Avatar fan találkozó, és még mindig DSM remek szervezése alatt.
|
Ugye jól értem, hogy ez nem élőszereplősnek van tervezve? Bárhogy is lesz, furcsa elképzelni..