Az előbbi posztban már olvashattátok, hogy Gene Yang visszatér még a The Promise Part 3 és a The Search képregényekkel, és most itt az interjú fordítása is, amit a Comic Book Resources készített vele.
CBR: Gene, amikor utoljára beszéltünk, „Az Ígéret: 1.rész” még ki sem jött, és az Avatar fanok apróságokra vártak „Korra Legendájával” kapcsolatban. Most, hogy Az Ígéret első két része debütált, és Korra Legendájának is megvolt az évadfináléja újra itt vagy. Először is, rajongóként hogy élvezted Korra Legendáját?
Gene Luen Yang: Eddig minden epizódját imádtam Korra Legendájának. Az eredeti sorozat animációja nagyszerű volt, és Korra is megállja a helyét. Az idomár csaták nagyszerűek. És van egy dinamikája – az összes régi barátunk az első sorozatból most már hős. Eddig láttuk Aang, Toph és Zuko szobrait. Emlékeztet minket olyasvalamire, ami a valós világban is igaz – néhány ember cselekedete, akkor is, ha azok tinédzserek, nagy hatással lehet az egész világ jövőjére.
Minden Korra karakter közül talán Tenzin a kedvencem. Szeretem, ahogy eltér az apjától. Tetszik, hogy aggodalmaskodó. És saját gyerekekkel, tényleg átérzem, min kell keresztül mennie.
Ezen a hétvégén bejelentettétek „A Keresés” képregényt, mint az Avatar új mini-sorozatát a Dark Horse novelláknál. Az eredeti „Avatar: Az Utolsó Légidomár” rajongójaként imádom, ahogy a cím Zuko édesanyjára utal – mit tudsz elmondani nekünk a cím jelentéséről?
Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy mennyit mondhatok – de igazad van! Ez nagyon, nagyon szürreális. Mint minden más Légidmár rajongó, kiakadtam az utolsó epizódnál annak a jelenetnek a végén, amikor Zuko megkérdezte Ozait. Hogy hagyhatta ott lógni a szálat Mike és Bryan?! Az utolsó részben, mindenféle lezárás nélkül! És most, rajtam van a sor, hogy megválaszoljam a kérdést – ahogy mondtam, szürreális.
A címen túl, van valami, amit el tudsz mondani A Keresés történetéről, és arról, hogy mi lesz az Avatar Csapattal?
Mindig is szerettem az Avatar természetfölötti elemeit. Az 1. évad fináléja az egyik kedvencem volt az sorozatban. Nem csináltunk túl sok természetfölötti dolgot Az Ígéretben, mivel a történet a politikai következményekre fókuszált. Ám örömmel jelentem be, „A Keresés” lehetőséget ad arra, hogy Aang világának ezt az oldalát is felfedezzem.
Az Ígéret a folytatása az Avatar: Az Utolsó Léghajlító történetnek, közelebbről bemutatva a világ újraépítésének politikai velejáróit. „A Keresés” is folytatni fogja ennek a bemutatását, vagy újabb irányt vesz az Avatar világában?
A politika benne lesz – nehéz lenne kihagyni, mivel az egyik főszereplő az egyik nagy nép vezére. Igaz, most a családra és nem a népre fogunk koncentrálni. Konfucius is megmondta, hogy van kapcsolat család és nép között – a család a nép mikrokozmosza. Igazából erre célzok A Keresésben.
Az egyik jó dolog Az Ígéretben, hogy olyan hű az eredeti alapanyaghoz. Mivel te építed ki ezt a történetet, el tudnád mesélni, milyen nehézségekkel találkoztál a karakterek kiépítése közben?
Ez a project eltér a többitől. Az „Amerikai Születésű Kínai”, az „Elsőszülött Baba” és a többi könyvem mind engem mutat be. Azt akartam, hogy az legyen a papíron, ami a fejemben is volt. A Légidomár projecttel más gondolatait próbálom kifejezni. Nem akarom, hogy a karakterek az én irányomba fejlődjenek, vagy hogy engem fejezzenek ki – azt akarom, hogy a saját világuknak és történetüknek megfelelően fejlődjenek.
Na most, nem azt mondom, hogy nincs helye önkifejezésnek, az önkifejezés összefér Avatar univerzummal. Például, a legtöbb történetemben a kultúra a meghatározó téma. Ez az Avatar univerzumában is elengedhetetlen, és sok, Az Ígéretben történt eseménynek az alapja.
Ezeknek a grafikus novelláknak az a célja, hogy kitöltsék az űrt az Avatar: Az Utolsó Légidomár és Korra Legendája között. Eddig láthattuk, hogy indult Toph fémidomár akadémiája, és hogyan küzd Aang a népek egyesítésével. Hogyan fog ez a küzdelem kibontakozni Az Ígéret 3. részében és A Keresésben?
A Keresés Zukóra és Azulára fókuszál. Aang, Katara és Sokka benne lesznek, természetesen, ám a történet vezetői a Tűz Népének királyi testvérpárja. Az Ígéretben láthatjuk, ahogy Zuko küzd a felelősséggel Tűz Uraként. A Keresés egy következő fokozata ennek a küzdelemnek.
Az egyik előnye Korra Legendájának, hogy a közönség lát visszaemlékezéseket Aangról, Sokkáról és Tophról, ahogy a Köztársasági Város vezetői lettek – ám a visszaemlékezésekben szemmel láthatóan idősebbek, mint az eredeti sorozatban. Mi a terved ezeknek a karaktereknek a korát illetően, ha van egyáltalán?
Azok a kedvenc részeim Korrában! A Keresésben a Gaang még mindig tini, ugyanis pont Az Ígéret után játszódik a történet.
Még mindig a Gurihiru stúdióval dolgozol A Keresésen is. Hogyan egyezkedsz velük a karakterek külsejét illetően?
Gurihiru munkája Az Ígéretben fenomenális, nem igaz? Szerencsésnek érzem magam, hogy velük dolgozhatom. Szerintem a keleti és a nyugati animálás tökéletes kombinációját dolgozták ki, ami egy tökéletes tükörképe az Avatarnak. Inkább Mike-kal és Bryan-nel dolgoznak a karakterek külsején, főleg ha az új ruhákra kerül a sor. Én csak bedobok egy hozzászólást, ha tudok (ami a legtöbbször az, hogy „AZTA!”).
Két karakter az eredeti Avatar Csapatból hiányzott a visszaemlékezésekből Korra Legendájában. Leginkább Zuko, akinek nagy szerepe van Az Ígéretben. Bár biztos vagyok benne, hogy nem tudsz túl sok poént lelőni, megtudjuk majd a választ A Keresésben, hogy miért nem láthattuk az örökségét a Köztársasági Városban?
Öhm… el kell majd olvasnod a képregényeket.
Apropó Zuko, nem tud szünetet tartani. A szívfájdalom után, amit átélt az eredeti sorozatban, most kezd belépni az apja hálójába, Mai elhagyta és a Föld Királysága háborúra készül. Mennyi esélye van annak, hogy megtalálja a boldogságát, miután mindennek vége?
Nos, ahogy Ozai mondta: „Zuko szerencsés, hogy megszületett”. Ez a küzdelem teszi azzá, aki. Nem ismersz ilyen embereket? Van egy ismerősöm, aki ilyen. Nagyszerű srác, de az élet úgy tűnik összejött neki – az egészsége, a kapcsolatai, semmi sem jön ki jól számára. Ennek ellenére látod, hogy fejlődik az évek során. Sokszor kettő lépést előre, egyet hátra, de ha messziről nézed akkor is fejlődés. Így képzelem Zukót. És őszintén, az ilyen embereket jobban becsülöm, mint azokat, akiknek minden az ölükbe hullik.
Apropó Zuko családja, mi történt Azulával? Az élete a Tűz Népének elmegyógyintézetében biztos eszméletlenül izgalmas.
A Keresésben megtudjuk, mit tesz az emberrel a Tűz Népének elmegyógyintézete.
Katara és Aang bimbózó románca egyértelműen egy volt azok közül, amiken a rajongók csámcsogtak Az Ígéret bejelentése óta. Korra Legendájának köszönhetően, a rajongók tudják, hogy összeházasodtak és született 3 gyermekük, de milyen próbákon mentek keresztül, mielőtt idáig jutottak volna?
Az Ígéret elején Katara és Aang a kapcsolatuk habos-babos fázisát élik. Becézgetik egymást és túlságosan szeretnek. Az Ígéret végére túl lesznek a kapcsolatuk első konfliktusán. A románc érettebb fordulatot vesz majd A Keresésben, de ez másodlagos lesz a Tűz Népének Királyi Családja mellett. Végül is, ez egy nagyon zűrös család. Kell nekik minden lap, amit csak kaphatnak.
Szóval, Tophnak történetesen van egy lánya. Az olvasók meg fogják tudni, milyen Toph egy kapcsolatban A Keresésben? Milyen tudni, hogy bemutathatod a karakter ezt az oldalát is?
Imádom Tophot. Ő volt a kedvencem, akit Az Ígéretben megírhattam. Sajnos, ennek ellenére nincs túl nagy szerepe A Keresésben.
És egy elég bohókás kérdésnek, mi van a Káposztás Vállalattal? Már így is tettél pár utalást a hihetetlenül szerencsétlen káposzta árusra – van bármi terv, hogy a háttérben bemutasd hogyan lett hatalma?
Inspiráló történet, nemde? Egy szerencsétlen káposzta árus, aki hatalomra tör, a kis kocsijából készít egy hatalmas, többgenerációs vállalatot! Ez a fickó a hősöm!
„ Én néhány indok miat mindig visszatérek:az új hírek,hogy terjeszem az RNJ-t (bőveben itt szabo.gabor.luke@gmail.com),és persze azért mert itt mindenki szereti az avatárt.