Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

Fanfic: Zuko Legendája by Barna

 Barna újabb írást küldött el nekünk, pontosabban annak 1. fejezetét. Zuko legendája amolyan "4. könyv" lenne, melynek rendesen meg is lesz a 20 fejezete. Addig is itt az 1., és ennek alapján szerintem ígéretes könyv elé nézünk.

 A kihagyásért pedig szeretnék mindnekitől elnézést kérni, elment az idő. Az Art Book első pár oldalát már kezelésbe vettem, csak sajnos a scanner elromlott, így kénytelen voltam fényképezőgéppel megoldani az oldalak gépre vitelét, és így nyílván a minőség nem lesz a legjobb, de remélem élvezhető lesz. Ezen kívül úgy döntöttem, hogy addig nem tudom folytatni a 4. könyvet, amíg rendesen meg nem írom az elejét is. Az átírás főleg a fogalmazásra vonatkozik, de a cselekmények is megváltoznak, hol minimális szinten, hol pedig az egész fejezetet felforgatva. Ezért a legfontosabb dolgok lényegében nem változnak, tehát például Ursát is ugyanúgy megtalálják, csak nem éppen úgy, ahogy azt a most olvasható történetben láthatjátok. Az átirat amint kész lesz felkerül, addig is nagyon szépen kérek minden kitartó fant, hogy legyen türelemmel! Köszönöm! És a végére még valami: Korráról valószínűleg egy ekkora híráradat után jóideig nem lesz semmi, ha mégis, azt azonnal ki fogom tenni.

2011.08.17. 19:59, szofi11

Avatar: The last Airbender: The Art of the Animated Series

 Ugyebár én megígértem nektek, hogy felrakom újdonsült szerzeményem képekben, és segítek nektek, hogy hozzájussatok. Ezt az ígéretemet természetesen be is tartom, csak jött Korra és a Comic Con, úgyhogy a téma eléggé el lett hanyagolva. Most viszont, hogy egyelőre ennyit Korráról, bele akarok kezdeni az Art Book feltöltésébe. Megpróbálom a lehető legtöbb képet felrakni, és a könyvben lévő információkkal az oldalt bővíteniFolyamatosan fogom felrakni a képeket, még nem tudom milyen gyorsasággal, de igyekszem minden nap felrakni valamit. Az ezzel kapcsolatos frisseket az A:TLA:Art of the Animated Series modulban is megtaláljátok majd.

 És akkor, hogy én hogyan jutottam hozzá. Egy nagyon kedves látogató, Balázs küldte el nekem, hogy milyen magyar beszerzőket érdemes felkeresnem. Ajánlásai közül a Prospero Internetes Könyváruházat választottam. Direkt külföldi könyvek beszerzését vállalják, főleg angol, spanyol illetve német nyelven, de más nyelvű könyvek is fellelhetőek. Az angol kategóriában rákerestem az "airbender" kulcsszóra, hogy nekem James Cameron Avatar-jának könyveit ne hozza ki. Rengeteg könyvet találtok a sorozattal kapcsolatban, én ezek közül első körben 5-öt rendeltem, de most csak az Art Book rendelési folyamatát írnám le. Ha megtaláltátok, és már regisztráltatok is, érdemes értesítést kérni a kedvenc témáidról (ez a könyv a Képregény, manga kategóriában van) és így 5% kedvezményt kaptok. Minden információt megtaláltok a könyvről, de azért nem árt leellenőrizni, hogy rendeltek-e. Be a kosárba amit csak akarsz, és utána rendelheted is, nagyon egyszerű. A postaköltséget megtaláljátok az oldalon. Az Art Book ára 6000-7000 forint között mozog, ez nagyban függ a forint erősségétől. Ha megrendeltétek, és házhozszállítást kértetek utánvétellel (ahogyan én is), akkor már csak várnotok kell. Hogy mennyit? A megrendeléstől számítva nekem pontosan 3 hét és 2 nap telt el, mire kihozták. Nagyon tisztességesek, rendesek voltak, még könyvjelzőt is kaptam ajándékba :) Csak ajánlani tudom őket mindenkinek, aki egy jó kis Avataros könyvre vágyik! Az én következő célpontom a Lost Adventures... ;) Ha bármi egyéb kérdésetek van, forduljatok hozzám bizalommal!

2011.07.30. 16:59, szofi11

Bővült a Feketelista

Sajnálom, hogy ilyen bejegyzést kell írnom, de igen, bővült az oldal Feketelistája. Leírtam, hogy ki és mit vett el engedély nélkül, ezt a lista 2. helyén találjátok, de röviden itt is. Tényleg nem nagy szám, és szívesen odaadom, de akkor legalább már annyival tiszteljen meg az illető, hogy elkéri a Kataang animációt, amit már vagy egy éve tettem ki a 4.Köny/ Lesz? modulba. Ha elkérte volna, akkor azt mondtam volna, hogy tegye ki nyugodtan, de mivel úgy kellett nyugodt kis böngészésem közben ráakadnom, így kitettem a Feketelistára. Magáról az oldalról pedig annyit, hogy Hakoda nem Doku, Pakku sem Poku, a koi-halakat sem láttam még koj-halaknak leírni, de a csúcs, hogy Yon Rha sem Jung-ro. Azt pedig már rátok bízom, hogy mégis hol volt szó a sorozatban "Bendzsin"-ről...

2011.07.29. 01:54, szofi11

Szavazás: Korra Legendájának szereplői

Elindítottam egy szavazást, mert kíváncsi vagyok, nektek eddig ki a kedvencetek az új szereplők közül. Bár még nem tudunk róluk túl sokat, de lefogadom, hogy mindenkinek van már egy titkos favoritja, nekem legalábbis már megvan :) Na és, a tiétek ki?

2011.07.27. 19:49, szofi11

Legend of Korra trailer elemzése

Mint azt már megígértem, itt a trailer elemzése. Sajnos sok infónk még nincs, de próbáltam mindent beleadni! Legend of Korra trailer elemzés.

2011.07.27. 17:49, szofi11

Új design: Legend of Korra

A San Diego-i Comic Con-nak hála rengeteg új infóval és képpel gazdagodtunk, és ennek hála itt az új, első Korrás design. Eddig is mondtátok, hogy jó lenne egy, de a kemény két képpel ami eddig volt nem nagyon tudtam mit kezdeni. Most viszont trailer és képek minden mennyiségben, úgyhogy itt van Korra Legendája, remélem tetszik!

2011.07.26. 23:48, szofi11

Martial Arts

Na még egy kis videó, a harművészetek, azaz az idomítások alapjainak rövid bemutatása, ami a Legend of Korrában lesz.

2011.07.25. 17:36, szofi11

Comic Con videón

Valaki feltette 5 részletben You Tube-ra az egész Comic Con-t (a további részletekre a videó végén lehet kattintani)!

 

2011.07.25. 16:46, szofi11

Oman és a béke

Nagyon ismerős volt az alábbi képen látható jel, ami Oman ruháján található. Gondolkodtam, nézegettem, aztán hosszas keresgetés utána rájöttem: béke. Az Oman ruháján található jel jelentése béke. Ő és az anti-idomárok valószínűleg az egyenlőségért harcolnak, hogy ne legyenek idomárok, akik úgymond többet érnek, és radikális eszközökhöz folyamodik. Lehet valami súlyosabb oka is van, ezt nem tudhatom. Mindenesetre egyre jobban kezd érdekelni ki ez az Oman...


(Saját észrevétel!!!)

2011.07.24. 18:48, szofi11

Képek

Egy kedves fan rengeteg képet feltett a Con-ról, ebből elég sokat feltöltöttem a San Diego Comic Con 2011 galériába. Többek között képek Makóról, Bolinról, Nagáról, Pabboról, és Tenzin gyermekeiről.

2011.07.24. 17:57, szofi11
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!