Bryan megosztott egy chibit Nagáról is, valamint egy képet Joaquim Dos Santostól is:
A Korra NationTozáról, az új szereplőről osztott meg egy képet. Toza maga is pro-idomár volt (valószínűleg vízidomár) aki helyet biztosított Makónak és Bolinnak, miután belevágtak a versenybe.
Újabb hivatalos Korra klip: ebben a pro-bendinget láthatjuk (3-3 fős csapatok küzdenek egymás ellen, egy-egy víz-, föld- és tűzidomár), amint Korráék, azaz a Tűzmenyétek legyőznek egy ellenséges csapatot. Letöltés a képre kattintva.
Újabb hírösszefoglalás Korráról: megjelent egy interjú, amelyben a The Track Team (az A:TLA és a LoK zenéinek szerzői) mesél pár dolgot a régi és az új sorozatról, a zenékről, és persze ízelítőt is kaphatunk. Egy érdekességet jegyeznék meg külön, ami az interjúban volt: míg az eredeti szériában inkább a karakterek számaira koncentráltak, addig az új spin-offban nagyobb hangsúlyt kapnak az adott jelenetre írt dalok. Az interjút meghallgathatod a képre kattintva.
Ám minek az ízelítő, ha egyből meghallgathatunk 7 egész számot a CD-ról, hála Anonak. Letöltés szintén a képre kattintva.
Következő hír, hogy a Korra Nation megosztott egy képet Korráról és az apjáról:
Bryan pedig egy újabb chibit osztott meg velünk. Egyelőre még nem várható az új sorozatból is chibi mini-széria, de talán, ha majd elindult a sorozat a tévében az is szóba jöhet.
Végezetül még egy kis újdonság, a Nick Amon, Naga és Pabu szereplőleírását is feltette a hivatalos honlapra.
Gyorshírek Korráról: a Nick hivatalos oldalán az eredeti A:TLA-n kívül most a Legend of Korra sorozatnak is lett külön oldala, ahol a történet és a szereplők leírásával is találkozhatunk. Ez azért jó hír, mert közeledik a premier, és mert így hivatalossá vált, hogy Toph lányának Lin a neve.
A Korra Nation újabb képpel ajándékozott meg minket, ezúttal a helyszín a Köztársasági Város, méghozzá éjszaka:
Végül Asami Sato karakteréről tudhattunk meg többet. Bryan közzétett egy képet aFullmetal Alchemist: Brotherhood című anime egyik szereplőjéről, Bujáról, és nem sokkal később a Korra Nation osztott meg pár korai rajzot Asamiról, aki igencsak hasonlít az előbb említett szereplőre. Róla annyit tudni, hogy fiatal nem-idomár lány, aki egy gazdag cégvezető lánya. Eredeti hangja Seychelle Gabriel, a TLA film Yue Hercegnője.
Hello, hello fanok, újabb várakozás után jöttem pár hírrel. Először, egy újabb trailer, amiben már többet beszélnek, és amit én külön díjazok benne, hogy az elején az eredeti sorozat hangjait hallhatjuk és képeit láthatjuk.
Aztán van itt még egy videó, egyenesen a készítőktől. Kezdetét vette egy úgynevezett "Korra Nation" nevű akció, amire bárki jelentkezhet Twitter illetve Facebook segítségével. A lényeg pontok gyűjtése, minél többen kattintanak rá a linkedre és minél több dolgot osztasz meg, annál több pontod lesz. Sajnos nekünk, magyaroknak amúgy sincs nagy esélyünk, de azért mindenki megpróbálhatja.
A Korra Nation segítségével már így is előkerült egy kép, amin a Levegőtemplom Szigete található. Itt él Tenzin a családjával, hát nem csodálatos? Nem véletlen, Aang építtette.
Továbbá a sokáig titkolt premier a Nick hivatalos Twittere megerősítette 2012 tavaszára! Ami azt jelenti, hogy 3 hónapon belül biztosan debütál Korra Legendája.| Ezen kívül Az Ígéret 2. részéről is vannak hírek. Egyelőre a borító és az egyik oldal látott napvilágot, valamint a hivatalos megjelenés dátuma az Amazon szerint június 12.
Még egy elég fontos dolog: Bryan Konietzkonak, az Avatar egyik készítőjénektumblr-je lett! Ez számunkra azért fontos, mert rengeteg képet tett közzé már eddig is, és valószínűleg lesz még pár kulisszatitok az üzenőfalán.
Eddig is tudtuk, hogy Tenzinen kívül 2 gyermeke született Katarának és Aangnak, de ennél többet nem nagyon. Most azonban kiderült, hogy mi a nevük, Kya és Bumi. Kya a legidősebb, lány, vízidomár, Katara édesanyja után kapta a nevét. Bumi a középső, fiú és nem idomár, Omashu királya után kapta a nevét. Kya és Bumi viccesebbek, Tenzin inkább komoly, ő hasonlít a legjobban Katarára, kék szeme van, ahogy fiának, Meelonak is. Az infó állítólag egy klipből van, amiben Pema (Tenzin felesége) megkérdezi Katarát, Kya és Bumi is ilyen őrültek voltak-e, mint az ő gyermekei. Mit szóltok a nevekhez? Szerintem nagyon találó mindhárom név.
Újabb Korra képek, ezeken már Tenzin is megjelenik és bejön a humor bőven. A képre kattintva érhetitek el a többit (ott az utolsó pár kép új). A videók közül sokat töröltek, próbálom mihamarabb újra kitenni őket, de ki tudja, azokat majd mikor szedi le a Viacom. Még egy gyors pletyka: Bryan és Mike állítólag azért nem akarják megmondani Toph lányának keresztnevét, mert abból rá lehetne jönni az apja kilétére. Mindenesetre már vannak infók arról, hogy a neve esetleg Lin.
Cím: LoK: Art book second edition Formátum: keménykötésű könyv Megjelenés: 2021. március 3. Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.
Cím: A:TLA: Suki, Alone Formátum: képregény Megjelenés: 2021. június 22. Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.
Cím: A:TLA Netflix live-action series Formátum: élőszereplős sorozat Megjelenés: 2021 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.
Az Oldalról
Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz!